gasztronáci

Az van, hogy csináltunk hummus-t, 100% itthonit, receptek alapján, gondosan kimérve a hozzávalókat, tahini-hez kávédarálóban hullott szét a szezámmag, ment minden a lehető legnagyobb rendben, egészen addig, míg
- P meg nem kóstolta a tahini-t magában, aminek a hummus-ba szükségesen (4 evőkanál) felüli része vihargyorsan landolt a kukában általa, mondván émelyítő.
- amíg feltálalva, a frissen sült kenyérre kenve megpróbáltam megenni a készterméket, ami ellen minden porcikám tiltakozott
 
Már az illata kikészített, de gondoltam a hűtőben majd összeérik. Nem tette. Ha meg igen, csak rosszabbat tett vele. Gombóccá húzódott gyomorral, összeszorult torokkal kényszerítettem magamba a már megkent kenyérszeletet, irdatlan mennyiségben tuszkolva a képembe mellé a lilahagymát, hátha nem érzem tőle. Mindeközben kényszeredett vigyorba torzult fejjel fogadtam a trutymó dícséretét, mely szerint finom lett. Mi? Hol? Ti mit esztek? EZ RETTENETES!
 
Hősies küzdelemben felülkerekedtem az ébredező kisrókán és az egy szelet hummus-os kenyéren és könyörgőre fogtam P-nél, hadd dobjam a francba. Nem lehet - neki ízlik. Rossz viszonyom az arab konyhával újabb megerősítésre talált. Hummus = a házi hánytató. Nem tudom mihez hasonlítani ezt az érzést. Utoljára a hajdina váltotta ezt ki belőlem... pedig mindeddig abban a hitben éltem, hogy nem vagyok válogatós...

Hókáosz anno 1987 Január

Most, hogy mindenki az 1987-es emlékezetes Nagy Hókáoszt akarja látni a szombati mediterrán front érkezésében, a nosztalgia jegyében szeretném megkérdezni ki milyen emlékeket őriz 1987 január 12-ről és a követő pár napról. Ne kíméljetek, sztorik és képek is jöhetnek, akinek volna ilyen.

Nekem annyi van, hogy reggel iskolába menet nem lehetett kinyitni a ház kapuját. A fele lakók ott tolongtak, befújta a szél a havat és befagyott. A 74-es troliból egy szemet pedig, mikor már tutti elkéstük a sulikezdést, forgalommal szemben behúzta egy Rába kamion a végállomásra. Pontosabban a megálló utcájának közepébe. Három napig úgy állt ott a senkiföldjén, nyilván, hogy ne felejtsük el.
Délutánra pedig alagutakat ástak a hóban a fiúk és abban kommandóztunk. Frankó folyosók és búvóhelyek voltak bent.

Magány

Egyedül maradtam. Mostanra senki nem bízik a gyógyulásomban a környezetemben.

Pedig én tudom, hogy el fog múlni!

*   *   *   *   *   *   * 

Azért kiváncsi lennék a sok "szakértő" szerint mi a sz@rt kellene csinálnom?

Tele a padlás kiváló ötletekkel, ne stresszeljek (megmondóemberek nélkül könnyebb), ne dolgozzak (élni miből, he?), ne vezessek, de utazzak el (hova a g*c*be, amikor egy táskát nem tudok megemelni?), szedjem be a szteroidot, ne mérgezzem magam, borogassam mustármaggal, váltsak életmódot (még hova?), váltsak hozzáállást (mihez?), szedjek valamilyen vitamint, találjak valami kikapcsolódást (ahha, let me see: gyöngy, gitár, bringa, angry birds :p, aerobic - hogyan félkézzel?). Amúgy meg ez se fog használni, az se ér lóf*t se... kösziszép.

Jónapot, tessék mondani váltanak itt életmódot, mondjuk aprópénzre? Mert ennél egészségesebben szvsz mai világban nem is lehet élni. 

Öröm Titeket hallgatni és még én vagyok negatív személyiség, ugye?